A kézimunkával készült lakásdíszek örök élményt nyújtanak annak, aki kapja, és annak is, aki készíti. Varrás közben meghitt légkörben elmélkedhetünk ugyanis a világ nagy dolgairól, míg kezeink között valóságos műremekek születnek...

 Ebben a rohanó életben is érdemes ezt a kézimunkát művelni, mert sikerélményt ad és gyönyörű, kiváltképp a tűgobelin olyan mint egy festett kép. Megjegyzem kézimunkázás közben koncentrálnom kell a műre, így a gondok, bajok gondolatilag elkerülnek, kikapcsol, kifejezetten jól érzem magam, mert látom a haladást munkámon. Nagyon szeretek goblenezni, nem tudnám pontosan hány darabot készítettem már, de kb. 40 darabot (kicsit, nagyot, tű és hagyományosat) biztos.

A gobelin születése

 

A XVI. században, Franciaországban, a párizsi Mouffetard-utcában Jean és Philibert Gobelin műhelyében láttak napvilágot az első gobelinek, amelyek arra voltak hivatottak, hogy az akkoriban széles körben elterjedt olasz festészettel versenyre keljenek. A kelmefestő testvérpár IV. Henriktől kapott szövőket, hogy a gazdag főúri lakosztályok részére kárpitokat készítsenek. 1662-ben Colbert (Henrik minisztere) felvásárolta a testvérpár műhelyét és megalapította a Királyi Manufaktúrát. Ettől kezdve a műhely nemcsak gobelin-készítőknek, de asztalosoknak, ékszerészeknek is otthont adott, s az egyes művészetek ötvözni kezdték egymást. Századok teltek el azóta, ám a Gobelin-fivérek nevéhez kötődő tradíció Franciaországban még ma is annyira erős, hogy a franciák csak és kizárólag az egykori manufaktúra és annak leszármazottjai kezéből kikerült alkotásokat tekintik igazi gobelineknek, minden mást egyszerű falikárpitnak (tapisserie) titulálnak